Székely László

Ügyvezető igazgató

Életrajz

1955-ben született. Villamosmérnökként végzett a Brassói Műszaki Egyetemen. Pályafutása során -kisebb megszakításokkal- az egyedi gépgyártásban dolgozott. Ezen a területen szerzett szakmai, illetve vezetői tapasztalatot. Dolgozott autóipari célgép-gyártásban fejlesztőmérnökként, majd vákuumtechnikai berendezések tervezésében és gyártásában tevékenykedett.
1995-ben részt vett a TIPA Kft megalapításában, majd 1998-tól annak résztulajdonosa és ügyvezetője lett. Vezetésével fejlődött a cég mind szakmai mind szervezeti téren. A cég által fejlesztett és gyártott gépeket főleg a német autóiparban értékesíti.
Szakmai tevékenységét, az egyedi gépgyártásban betöltött szerepét a magas hozzáadott érték jellemezte, illetve jellemzi ma is.

2015-ben a TIPA Kft csatlakozott Videoton cégcsoporthoz. Továbbra is ügyvezetőként dolgozik, két – a VIDEOTON HOLDING ZRt. által delegált -, kollégával megosztva a posztot.
Folyamatos feladatának tekinti a cég továbbfejlődését: új vevők szerzése, a szervezet egyre hatékonyabbá tétele, a munkatársak szakmai fejlődése.