Madárbarát VIDEOTON

2022.01.18.
2022.01.19.
2021-ben is sikeresen költöttek a madarak a VIDEOTON székesfehérvári Ipari Parkjában

Nagy Gábornak, a VIDEOTON nyugdíjas dolgozójának szívügye a madarak védelme, folyamatosan azon dolgozik, hogy városunkat és környékét, azon belül is a VIDEOTON telephelyét élhetőbb hellyé tegye a madarak számára. Tevékenységének köszönhetően a VIDEOTON Ipari Parkban már évek óta sikeresen költ több madárfaj is. Gábor 2021-es összefoglalójából kiderül, hogy a VIDEOTON székesfehérvári Ipari Parkja 2021-ben is madárbarát területnek bizonyult, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan most is számos énekesmadár-fióka látta meg itt a napvilágot, sőt, 2021-ben először költött itt egy vörös vércse-pár is: ráadásul egész Fejér megyében egyedülálló módon egyszerre hat fióka nevelkedett a mesterséges költőodúban. A kicsinyeket két hetesen meg is gyűrűzték, amit Fenyvesi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park madarásza végzett el (erről részletesen itt számoltunk be). A fiókák azóta kirepültek, és új fészkelőhelyet kerestek maguknak.

Más madarak is születtek tavaly: körülbelül 50 széncinege, a már sajnos ritka mezei verébből pedig 20 fióka látta meg a napvilágot, ami azért különösen fontos, mert mindkettő védett madárfaj.

A költőhelyek karbantartása folyamatosan zajlik: két odúba sajnos darazsak költöztek, ez rontott a cinegék tavalyi eredményén. Többet pedig részben kibontott a harkály, de a fiókákat nem tudta szerencsére kiszedni; az odúk megfelelő védelmet biztosítottak számukra. A tönkrement, vagy megrongálódott odúkat Gábor már megjavította, a gyorsan elhasználódó tartódrótokat pedig kicserélte kordon huzalra, így ezekbe a fészkelőhelyekbe is újra költözhetnek a madarak. A vércseládát szintén javítani szükséges, hiszen eléggé megviselte a hat fióka felnevelése.

A VIDEOTON székesfehérvári Ipari Parkjának környezetkímélő kialakítása, a zöld területek megtartása most is hozzájárult a madárpopuláció védelméhez. Nagy Gábor szerint 2021-ben, a telephelyen összesen körülbelül 2 millió forint eszmei értékű védett madár született a mesterséges odúkban.

Köszönjük természetbarát kollégánk állhatatos munkáját!