Környezetvédelem
A VIDEOTON cégcsoport elkötelezett a környezettudatosság, valamint az energiahatékonyság folyamatos növelése mellett. Környezetvédelmi és energiapolitikánk kialakításakor figyelembe vesszük a legkorszerűbb technológiák alkalmazását, számos olyan beruházást valósítottunk meg, amely nemcsak a jelen, hanem a jövő generácói számára is értéket jelent.
Energetika
A Videoton Holding ZRt. 2019 - 2024 között összesen -székesfehérvári és vidéki telephelyein - összesen 2,3 MW napenergiát hasznosító - ezáltal megújuló energiaforrásból származó energiatermelő kapacitást telepített: az első, 2019-ben Székesfehérváron átadott 0,5 MW-os, majd a második, 2023-ban szintén a Székesfehérvári Ipari Parkban telepített 1 MW teljesítményű napelemparkok után tavaly folytatódott a telepítési program: Balatonalmádiban, Kaposváron, Győrben és Marcaliban épületeink tetejére összesen 802 kW névleges teljesítményű naperőművet létesítettünk.
A fehérvári telephelyen is folytatódik a napelemtelepítési program, amely során 2025-ben összesen további 3,5 MW összteljesítményű földi és tetőre épített naperőmű kivitelezése van folyamatban. A 2024-ben – az év végén szolgálalatba állított vidéki napelemekkel együtt – az összes napenergia termelés megközelítette a 2,5 GWh-t, míg az összes épülő és tervezett napelemkapacitás üzembe állását követően ennek háromszorosát várjuk. Büszkék vagyunk rá, hogy közösen egy fenntarthatóbb vállalatot építünk.
A VIDEOTON vállalatcsoport kiemelt figyelmet fordít a hatékony és fenntartható energiaszolgáltatásra. Ennek szellemében a székesfehérvári Ipari Parkban két technológiai folyamatban valósított meg hővisszanyerést, amellyel fenntartható módon takarítható meg energia.
Központi kompresszorház
- a sűrített levegős rendszerek a hazai ipar villamosenergia-felhasználásának kb. 10%-át teszik ki
- a sűrített levegő előállítása energiaintenzív folyamat, így a hatékonyan megtermelt levegő energiát takarít meg, csökkenti a CO2-kibocsátást, ezzel kíméli a környezetet
- a csavarkompresszorok a bevezetett villamos energiát szinte teljes egészében hőenergiává alakítják át
- ennek a hőnek akár 96%-a visszanyerhető és hasznosítható.
Telephelyi távhőszolgáltatás
- a telephely központi kazánházában történik a távhő nagyobb hatékonyságú, környezetkímélő előállítása
- a korszerű kondenzációs kazánok segítségével a füstgáz hulladékhője hasznosításra kerül.
A VIDEOTON vállalatcsoport székesfehérvári Ipari Parkjában hasznosított hulladékhő mennyisége 100 ezer m3/év, amely hozzávetőleg 200 tonna/év CO2 megtakarítást jelent – ez a fel nem használt földgáz mennyiség körülbelül 60-70 db átlagos méretű családi ház éves fűtési hőszükségletével egyenértékű.
A székesfehérvári telephelyen a sűrített levegő előállítása központi kompresszorházban történik. A központosított levegőtermelés lehetővé teszi a fogyasztói igények hatékony és környezetbarát ellátását:
- a levegőtermelés során keletkező hulladékhő hasznosításra kerül
- az üzemelő kompresszorok a legkorszerűbb technológiai színvonalat képviselik, alacsony fajlagos energiafelhasználású berendezések, melyek vezérlését felülrendelt gépcsoport vezérlő biztosítja
Az energiahatékonyság javítása érdekében 2022. évben új fordulatszám szabályzású csavarkompresszor, 2024. évben pedig új fix fordulatszámú csavarkompresszor került beüzemelésre.
- az új berendezések a folyamatosan változó sűrített levegő igényt hatékonyan képesek lekövetni, biztosítva az energiahatékonyságot minden időpillanatban
- a kedvező fajlagos energiafelhasználás érdekében a kompresszorok prémium energiahatékonyságú (IE4) villamos meghajtó motorral vannak szerelve
- a fejlesztéseknek köszönhetően az elmúlt években a levegőelőállítás villamosenergia-igényét közel 10%-kal sikerült csökkenteni.
Önkéntes munka
A VIDEOTON székesfehérvári, veszprámi is kaposvári önkéntesei idén is csatlakoztak az országos TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! felhíváshoz.
Az egész országra kiterjedő kampány célja, hogy önkéntes megmozdulás keretében közösen varázsoljuk tisztábbá környezetünket.