Vinkler Szilvia
Gazdasági vezető

 

Vállalatunk számos munkakörben és helyszínen várja a jelentkezőket.

Bemutatkozás

Tagvállalat

VT ES Kft.

Mióta dolgozik a Videoton-nál?

1988. óta a VIDEOTON alkalmazottja

Jelenlegi beosztása

Gazdasági vezető

Munkájáról

1988-ban, a közgazdasági érettségi letétele után kezdett el dolgozni anyaggazdálkodóként a mai VIDEOTON elődjénél a Számítástechnika Gyáregységében. 1991-ben a VIDEOTON Önsegélyező Egyesülethez került könyvelőként, majd 1993-ban, az Egyesület megszüntetése után a Holding Controlling Osztályán folytatta munkáját Controllerként. Időközben elvégezte a Közgazdasági Főiskolát. 2008-ban egy évre átvette a VT Metal Kft. gazdasági vezetői feladatát, majd 2009-ben a Precíziós Kft. gazdasági vezetője lett. 2012. óta a VT ES Kft. gazdasági vezetőjeként tevékenykedik.
Munkájában szereti az állandó kihívást, a szakmai és technikai fejlődést. Az önállóság mellett a csapatmunka is fontos számára. Édesanyja is Videotonos volt, 1964-től nyugdíjba vonulásáig dolgozott itt. Szorgalma, elhivatottsága, hűsége a mai napig példa számára. A VIDEOTON mostanra a második családja, hiszen a férje és fia is a VIDEOTON-ban dolgozik.