Soós István

VIDEOTON EAS Kft. - Gyártástámogató mérnök
  • Emlékszel még milyen érzés volt az első napodon besétálni a VIDEOTON-ba?
    Mivel nem sok ismeretem volt korábban a cégről, így izgatott voltam. Nekem ez az első munkahelyem, így az új környezet, illetve a munkába való beilleszkedés is kihívás volt számomra az elején.
  • Mióta dolgozol a cégnél? Mi jelenleg a feladatod?
    2015 óta dolgozom itt. Gyártástámogató mérnök pozícióban a projekt NPI fázisáért, vagyis az új termékek indulásáért vagyok felelős. Nekem kell minden szükséges dokumentumot elkészíteni a termék indulásáig a folyamat elejétől a végéig, a különböző programok elérhetőségét szintén felügyelni kell, illetve a vevőkkel való kapcsolattartás is hozzám tartozik műszaki oldalról (pl változás nyomon követés).
  • Az elmúlt időszakból ki tudnál emelni olyan pillanatot, amit sikerélményként tartasz számon?
    Csak sikerélménnyel találkozom… 🙂 Viccet félretéve nem emelnék ki konkrét dolgot, igazából ha egy új termék mérnöki szériáját sikerrel tudjuk lezárni mind vevői, mind belső oldalról, azt már sikernek tekintem.
  • Mit szeretsz legjobban a munkádban?
    Nem monoton, sosem tudom 100%-ban, hogy mi vár rám, ami valamilyen szinten persze rossz is.
  • Meglepődtél rajta, hogy Téged is beválasztott a Vezetőség a 30 év alatti, tehetséges fiatal kollégák közé, akiknek nagy jövőt jósolunk a VIDEOTON-ban?
    Ezen nem is gondolkodtam, inkább a nagy jövőre leszek kíváncsi. 🙂
  • Mit jelent neked ez az elismerés?
    Ha már megköszönik az ember munkáját valamilyen módon, akár legyen az csak szóbeli, nekem már sokat tud jelenteni.
  • Hogyan tovább? Milyen terveid vannak még a VIDEOTON-ban?
    Most még élvezem amit csinálok, aztán meglátjuk mit hoz az élet. Én sok mindenre nyitott vagyok, de ez még a jövő.