Magi József

VT VENTIFILT Kft. - Értékesítési vezető
  • Mikor és miért kezdtél el a VIDEOTON-nál vagy annak elődeinél dolgozni?
    1989. júliusában. 1986. óta a cég ösztöndíjasa voltam, így nem volt kérdés, hogy hol kezdek.
  • Milyen volt akkoriban a cégnél dolgozni?
    1989. a rendszerváltás éve volt. A világban is nagy fordulatok voltak ekkor. Az egyetemet a régi rendszerben végeztem el, viszonylag nyugodt körülmények között, majd szinte egy csapásra a munkahelyen már piaci körülmények között kellett megállni a helyünket úgy, hogy az még a cégnek is új volt.
  • Melyek voltak a fő feladataid a munkád során?
    Elhelyezkedésem óta ugyanazokat a feladatokat kell elvégezni. pl.: termékek gyártásának előkészítése, tervezése, felmérések lebonyolítása, ajánlatadás, szerződéskötés, helyszíni szerelés szervezése, beszabályozás, egyéb járulékos munkák.
  • Mi volt a legnagyobb feladat, ami kihívást jelentett neked?
    Ezt a kérdést sok féleképpen lehet értelmezni. Voltak szakmai kihívások, voltak üzleti kapcsolati kihívások is (partnerekkel, cégen belül is). Másrészt a szakmai kihívást is lehet tovább boncolni, mivel voltak nagy értékű megrendelések, kis értékű, viszont szakmailag, légtechnikailag nagy kihívásnak tekinthető.
    Szakmailag a Szegedi Gyufagyár szállító rendszere volt, ahol olyan távolságra és magasságra kellett szállítani (az óránként levágott, 20 millió szálat, mely 4 t/h-nak felel meg), melyet a Svéd anyacég nem tudott megoldani. Nekünk sikerült.
    Árbevételileg a legnagyobb projekt a tatabányai Erőmű – biomassza üzemelésre való átállásához szükséges légtechnikai elemek gyártása volt. Ez nagyon komplett feladat volt, mivel a berendezések szűk helyre kerültek telepítésre, azokat darabokban kellett leszállítani, s még így is túlméretes szállítmányok adódtak.
  • Milyen jelentős sikereid voltak itt a cégnél, amit te sikerként könyvelsz el?
    A legnagyobb siker számomra az, hogy a Megrendelő évek múltán is felhív egy újabb megbízással kapcsolatban. S ezt telefonon kezdeményezi, nem egy „odadobott” e-mail-el.
  • Megosztanál velünk egy érdekes sztorit?
    Ennyi év után rengeteg sztorival rendelkezem. Ezek között vannak szakmai és poénos történetek is.
    Én egy poénosat osztanék meg. Vezető szerelőnkkel egy keltető üzemben voltunk, helyszíni felmérésen egy későbbi megvalósítandó munkához. A keltető üzem vezetője megmutatta a végkeltető rész porelszívó-, takarító rendszerébe újonnan beépített szűrőt. Ezt egy Bp.-i cég telepítette. Mi rögtön megállapítottuk, hogy a beépített szűrő felülete kicsi, nem alkalmas a feladat ellátására. A frissen kikelt csibék pora nagyon könnyű, így fajlagosan nagy szűrőfelületet kell beépíteni a szűrőbe. Itt nem kicsi, hanem parányi volt a szűrőfelület.
    Az üzemvezető azonnal felhívta a Bp.-i cég képviselőjét telefonon, tájékoztatta a problémáról. Természetesen a cég képviselője nagyon fel volt háborodva és azonnal velem akart beszélni. Letámadott, és az első kérdése az volt, hogy én mióta foglalkozom csibe porral? Rögtön rávágtam, hogy 27 éve. Ehhez tudni kell, hogy 1987 óta nős vagyok, és a feleségem leánykori neve Csirke. A vezető szerelőnknek azonnal leesett a poén, a telefon másik végén pedig síri csend. Aztán sikerült normálisan beszélnem a cég képviselőjével és megértette, hogy mi az igazi probléma a rendszernél. Ezt a rendszert a Bp.-i cég átalakította, azóta is megfelelően működik.
    Az eltelt időben a 27 év 35-re növekedett, de a Bp.-i cég a mai napig minden évben küld számomra karácsonyi üdvözlőlapot.
    A telefonbeszélgetés után a vezető szerelőnk elmagyarázta a keltető üzem szakembereinek, hogy min nevetett, s természetesen a jelenlévők ezt tovább ragozták, hogy én tudom a csibék mit esznek, mire allergiásak, kik a felmenői, s hogyan öltözködik.
  • Mi az, ami ennyi éven át itt tartott a cégnél?
    Az idő múlásával egyre nagyobb tapasztalatra tesz szert az ember, s a folyamatos tanulással szinte „specialistává” válik. Ezt a tanulási időt nem szabad elfecsérelni, hanem ha lehetőség van rá, meg kell lovagolni. Ha Valaki úgy megy be reggel dolgozni, hogy aljas szándék, nyereségvágy vezérli, az nem jó dolgozó. Én mindig a feladatok megoldását tartom szem előtt. Így előre látok, és tudom, hogy mely munkához kell helyszíni felmérést végezni, s mely oldható meg az íróasztal mellől.
  • Mit jelent számodra a cég? Mit adott neked a VIDEOTON?
    Folyamatos kihívást, feladatmegoldást. Egy nagy városban sem találunk két egyforma lakást, így két egyforma légtechnikai rendszer sincs. Mindegyik önálló megoldást igényel, meg kell oldani a problémát, ehhez meg kell ismerni annak forrását.
    Az évek során nagyon sok fajta üzemben voltam felmérni, akikkel üzletet is kötöttünk. Olyan gyárakba jutottam el, amit egy átlag polgár sosem tud megtenni (pl.: Paksi Atomerőmű, dohánygyárak, gyógyszergyárak, vegyi üzemek, koporsó készítő üzem, élelmiszer ipari üzemek, állattenyésztő és keltető üzemek).
  • Meglepődtél rajta, hogy Téged is beválasztott a Vezetőség abba a kislétszámú ám annál illusztrisabb társaságba, amely a Vállalatcsoportban már több, mint 30 éve itt dolgozó kollégákból áll?
    Ennyi év tapasztalata után már semmin sem lepődök meg. Természetesen nagy megtiszteltetésnek tartom megkeresésüket.
  • Üzensz valamit a jövő kor VIDEOTON-osainak?
    A feleségemnek volt egy nagytapasztalatú polgármestere Görbeházán. Mikor elkezdtünk dolgozni azt mondta, hogy:
    – 20 évesen legyél szép.
    – 30 évesen legyél ügyes.
    – 40 évesen legyél okos.
    – Ha ezt végigcsinálod, 50 évesen gazdag leszel. Ez nem feltétlen anyagi gazdagságot jelent. Ezért legyenek türelmesek, kitartóak s a kemény munka meghozza a gyümölcsét.
    Tanulság, hogy 2 éves munkaviszonnyal ne akarj úgy élni, s olyan anyagi javakra szert tenni, mint más 30 év munkaviszony után.