news fej hun

Színes programokkal zárult idén is a Videoton nyári gyermektábora

VDA taborHetedik alkalommal szervezte meg 2x2 hetes, térítésmentes nyári táborát a Videoton dolgozók gyermekei számára a Videoton Dolgozókért Alapítvány. Az idei tábor kiemelt programja a Székesfehérvár város Szent István Emlékévéhez kapcsolódó vetélkedő volt. A „Történelmi Pillanatok Szent Istvánról” című versenyen összesen öt csapat vett részt, akiknek öt állomáson kellett bizonyítania tudását. A táborba a műveltségi vetélkedőre Cser-Palkovics András polgármester is ellátogatott.  
A 2 hétig tartó turnusokban összesen 200 gyermek tölthette el tartalmasan szünidejét. A táborban a cég munkavállalóinak általános iskolás korú gyermekei a műveltségi és ügyességi vetélkedők mellett sportoltak, dráma- és kézműves foglalkozásokon (csuhézás, bőrözés, gyöngyfűzés, nemezelés, fafaragás, stb.) vehettek részt. Ezen túlmenően olyan izgalmas helyeken kirándulhattak, mint a Vasúttörténeti Park, Pákozdi Arborétum, Agárdi Parkerdő, Monostori Erőd, Hadtörténeti Múzeum, stb. A gyermekekre szakképzett pedagógusok és fiatal főiskolások felügyeltek, míg a különböző készségfejlesztő foglalkozásokat képző- és iparművészek tartották. A tábor teljes költségét a Videoton Dolgozókért Alapítvány fedezte, beleértve a gyermekek napi háromszori étkezését is. A turnusok utolsó napjaiban a gyermekek munkáiból kiállítást rendeztek.

Kiemelt támogatói elismerés a Videotonnak

tamogatoi elismeresNegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Támogatói Est keretében vehette át a Videoton a Simonyi Károly Szakkollégium és a Schönherz Zoltán Kollégium kiemelt támogatójaként az elismerést. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának rendezvényén a Kollégium képviselői megköszönték partnereiknek az egész éves támogatást és együttműködést, majd beszámoltak az elmúlt időszakban elért eredményekről és hosszabb távú terveikről. A Szakkollégium büszke rá, hogy a Videotont támogatói között tudhatja. A Videoton számára pedig kiemelten fontos, hogy hozzájáruljon a jövő villamosmérnökeinek és informatikusainak fejlődéséhez és képzéséhez.

Forgalomba állította a VT-Transman Kft. a 150 új autóbuszt Budapesten

mercedes citaro buszA Videoton leányvállalata a VT-Transman Kft. vadonatúj 75 db szóló és 75 db csuklós Mercedes Citaro 2 típusú autóbuszt állított forgalomba Budapesten 10 éves időtartamra a BKK-BKV által kiírt közbeszerzési pályázat nyerteseként. Az első 1 db csuklós és 1 db szóló jármű átvételére 2013. április 5-én került sor, a legutolsó busz átvételére pedig 2013. június 17-én került sor, így a tervezett határidővel, vagyis július 1-vel mind a 150 db új busz forgalomba állhatott Budapest utcáin.
A 14 éves múltra visszatekintő VT-Transman Kft. számára a szolgáltatás beindításához közel 13 milliárd forintos eszközberuházásra és további minimum 2 milliárd forint forgóeszközre van szükség a teljesítési garanciák és a felfutás finanszírozásán túlmenően. A projekt elindításához mintegy 500 új munkavállaló felvételére volt szüksége a Videoton tagvállalatnak. Az új, teljesen korszerű, klimatizált, végig alacsonypadlós 75 darab szóló és 75 darab csuklós Mercedes-Benz Citaro 2 típusú autóbuszok a tömegközlekedésben betöltött gyakorlati szerepükön túlmutatva, az utas szállítás színvonalának jelentős emeléséhez is hozzájárulnak. A Mercedes Citaro 2 típusú autóbusz 2013-ban elnyerte „Az év busza” címet.

A Videoton is csatlakozott a KÉPES projekthez

kepes projekt tamogatoiVállalatok, civil szervezetek az önkormányzattal közösen újítják fel a KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program keretében a székesfehérvári Gyöngyvirág Óvodát. A kezdeményezés résztvevői – köztük a Videoton Holding ZRt. is – egy szándéknyilatkozat aláírásával vállalták a helyi közösség érdekében az együttműködést és az együtt cselekvést.
Az előzetes kárfelmérés után kiderült, hogy a Gyöngyvirág Óvoda épületének teljes felújításához több mint 70 millió forintra lenne szükség. A projekt résztvevői és az önkormányzat az idei évben csaknem 17 millió forintot gyűjtött össze elsősorban olyan munkálatok támogatására, amelyhez olyan javítások tartoznak, mint az épület vizesblokkjai, burkolat és a beázás miatt megrongálódott tetőszerkezet felújítása. 
Az 1975-ben alapított Gyöngyvirág óvoda közel 400 kisgyermeket fogad minden évben, 15 csoportja közül egy a különleges odafigyelést igénylő autista gyermekekkel foglalkozik, és 2 német nemzetiségi csoportja is van.
A kezdeményezés különlegessége, hogy eltérő tevékenységi körű vállalatok, civil szervezetek és az állami szféra vállal partnerséget egy közös projekt megvalósítására. A Videoton Holding ZRt. mellett a szándéknyilatkozat további aláírói: Alba Plaza Székesfehérvár, Alcoa-Köfém Kft., Coca-Cola HBC Magyarország Kft., DENSO Gyártó Magyarország Kft., General Plastics Kft., Hotel Novotel Székesfehérvár, Karsai Holding Zrt., Macher Kft., Mondelez Kft., Székesfehérvár MJV Önkormányzata, Székesfehérvár Városgondnoksága Kft.

A győri székhelyű VT Mechatronics Kft. betört az energetikai és orvosi piacokra is

szerelesA tavalyi évet több mint 2 milliárd forintos árbevétellel záró, 80 főt foglalkoztató Videoton leánycég 2013 év második negyedévében tovább bővítette üzleteit a fémmegmunkálás és szerelés terén.
A világ egyik vezető, kiemelt minőségű termékeket gyártó gépipari cégével, az ABB-vel bővült a VT Mechatronics Kft. vevői palettája azáltal, hogy megállapodott 17 különböző típusú forgácsolt alkatrész gyártásáról. A Videoton tagvállalat által megmunkált kisszériás, magas szintű precizitást igénylő alkatrészek nagyfeszültségű generátor megszakítókba épülnek be. A jelenleg szériagyártásban futó projekt termékeit Zürichbe szállítja a győri leányvállalat.
Az eredményes audit után ráadásul a VT Mechatronics Kft. a svájci központú cég High Voltage Products divíziójának szintjén vált elfogadott beszállítóvá. A Videoton vállalatcsoport ezáltal a kisfeszültségű, valamint erős áramú területen több éve meglévő piaci jelenlét után a nagyfeszültségű termékek területére is belépett. A siker annak is köszönhető, hogy az év elején egy korszerű Mori Seiki CNC esztergával, valamint egy DMU 60 EVO szimultán öttengelyes megmunkáló központtal fejlesztette gépparkját.
A győri leányvállalat a magyar tulajdonú Mediso Kft.-vel is megállapodott az „AnyScan” multimodalitású, képalkotó orvosi diagnosztikai berendezés SPECT részének komplett mechanikai és villamos összeszereléséről. Az AnyScan-nel egyszerre vizsgálhatók azok a kórképek, amelyek korábban több különálló készüléket igényeltek. A közel 1000 komponensből álló gépet a győri tagvállalat több mint 250 munkaóra ráfordítással állítja össze, amibe beletartozik a forgácsolt alkatrészek gyártása, az elektromechanikus részegységek összeállítása, valamint a berendezés emelt szintű összeszerelése, beszabályozása és tesztelése is. A rendszer végösszeszerelését, és ellenőrzését a Mediso Kft. végzi Budapesten, majd ezt követően a termékeket a világ számos országában értékesítik.
Az új üzletek, és a meglévő projektjeik felfutása révén a cég idei árbevétele várhatóan növekedni fog a tavalyihoz képest. A VT Mechatronics Kft. stratégiáját tekintve a továbbiakban is elsősorban fő kompetenciájára, a kis sorozatban gyártott nagy komplexitású berendezések összeszerelésére, illetve az ehhez a tevékenységhez elengedhetetlenül szükséges, de a vevők számára önálló szolgáltatásként is nyújtott nagy komplexitású alkatrészek kis szériás forgácsolására fókuszál.

II. Videoton Sport és Családi nap

IMG 7529 Ismét nagy sikerrel zárult a Videoton Sport és Családi nap júniusban a velencei VVSI sporttelepen. A Videoton vállalatcsoport szintű eseményén – a nagy forróság ellenére – több mint 1500 fő munkavállaló és családtag vett részt.
A rendezvényen számos sportolási lehetőség és egyéb program közül választhattak felnőttek és gyermekek egyaránt.
A versenyszámok győzteseit  (sárkányhajó, bicikli, tollas, kötélhúzás, bográcsfőzés) éremmel és oklevéllel jutalmazták. A versenyeken felül a dolgozók és családtagjaik is kipróbálhatták magukat kajak-kenuban, rekeszmászásban, tollasban, kosárlabdában, továbbá a mászó falon. A gyermekek számára folyamatosan indult vízitúra a Velencei tavon, kipróbálhattak több ugráló várat, labirintust, labdatengert, nyíllövészetet, kézműves foglalkozást, arcfestést és aki pedig szerette volna, annak a Videoton bohóc hajtogatott lufiból egy állatfigurát. A gyerekek körében nagy sikernek örvendett még a 3 próba játék, ami kosárra dobást, nyíllövészetet és célbadobást foglalt magában. Aki kiállta a három próbát, az édességet és egy apró játékot nyert.
Az Alba Szűrőközpont segítségével többen megmérhették a vércukorszintjüket, vérnyomásukat, illetve életmód tanácsadásban is részesülhettek. A napot az eredményhirdetés zárta, de előtte még a tombolasorsoláson különböző sporteszközök is gazdára találtak a résztvevők között.
A Videoton Sport- és Családi nap már tavaly is nagy sikernek örvendett (akkor 900 fő látogatott ki), de az idei után biztosan elmondható, hogy ez a rendezvény a Videoton vállalatcsoport életében immáron hagyománnyá vált.

Idén ismét bizonyíthattak fociban a Videoton vállalatcsoport dolgozói

vidi foci kupaA Videotonnál idén ismét megrendezésre került a hagyományos Vidi Foci Kupa. A május utolsó hétvégéjén lezajlott két napos Videoton focikupán összesen 14 csapat vett részt a vállalatcsoportból. A rendezvény a Videoton Dolgozókért Alapítvány támogatásával valósult meg.
Szombaton reggel 8 órakor sípszóra indult el az első meccs, a döntő mérkőzést pedig vasárnap 20 órakor fújta le a bíró. Az „A” és „B” csoportmérkőzések óriási izgalmakban és fordulatokban teltek.
A 2013-as Videoton Foci Kupa legjobb csapata végül a kaposvári Videoton Elektro-Plast Kft. lett, s ezzel elnyerték a Vándorkupát is, melyért jövőre újra „fociharcba” lehet szállni. Második helyezést a VT Ipari Park Vállalat tudhatta magáénak, míg a harmadik legjobb csapatként a VT Plastic Kft. végzett.
Emellett két kiemelt díjazás is volt. A Legjobb kapusnak járó kitüntetést szintén egy kaposvári dolgozó vehette át (VT Elektro-Plast Kft.), a Kupa Gólkirály címet pedig egy székesfehérvári dolgozó érdemelte ki (Videoton EAS Kft.).
A rendezvény végén tombola nyereményekkel kedveskedtek a szervezők, így akik esetleg nem nyertek érmet vagy kupát, azok sem térhettek haza üres kézzel.