news fej hun

MagyarBrands díjazásban részesült a Videoton

mb dij 2013A Videoton 2013-ban negyedik alkalommal részesült Magyar Brands díjban, ezúttal a második helyezést érve el. A pályázó cégeket és a jelölt márkákat a független szakértői bizottság tagjai számszerűsíthető kritériumok alapján, úgy, mint tradíció, menedzsment, foglalkoztatottság, tulajdon, reputáció, identitás szerint pontozták és rangsorolták. Mindezek alapján a Videotont minőségi, üzleti és fogyasztói szempontból is érdemesnek ítélték arra, hogy a TOP 100 üzleti márka kategóriában a legelsők között szerepeljen.
A kiosztott díjakat azoknak a vállalkozásoknak ítélte oda a zsűri, amelyek a hazai gazdaság sikerét testesítik meg és méltón képviselik azt határainkon innen és túl.
A 75 éves múlttal rendelkező Videoton Holding ZRt. stabil pénzügyi helyzetének és piaci pozíciójának köszönhetően az elmúlt három évben folyamatosan növekedett és 2011 után 2012-ben is eddigi legmagasabb árbevételét érte el. A Magyar Brands elismerés, amely szakmai alapon emeli ki a Videotont a legjobbak közül, pozitív visszajelzést ad a vállalatnak, tanúsítva annak eddigi sikerességét és eredményeit.

Videoton a Productronica 2013 vásáron

productronicaA Videoton első alkalommal állított ki november 12-15 között a világ egyik vezető elektronikai-gyártó eszközkiállításán, a müncheni Productronica-n. A vállalatcsoport elektronikai gyártási és szerelési tevékenységét képviselő Videoton Holding ZRt., a kis sorozatú nagy komplexitású alkatrészek forgácsolásával és esztergálásával, valamint rendszerintegrációval foglalkozó VT Mechatronics Kft. és a kis-, közepes- valamint nagysorozatú lemezalkatrészek gyártására fókuszáló VTES Kft.más magyar cégekkel együtt a közös magyar standon mutatkozott be a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával.
Az 5. legnagyobb európai EMS cég számos előre leszervezett sikeres tárgyalást folytatott a vásáron új potenciális ügyfelekkel.
A VT Mechatronics tagvállalat számára volt leginkább érdekes és nagy jelentőségű ez a vásár, melyen legtöbb potenciális vevője kiállítóként vett részt, mivel így nagyon sok céggel fel tudta venni a kapcsolatot. A szakvásár beváltotta a hozzáfűzött előzetes elvárásokat, hiszen jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a 2014-es üzleti év sikeres üzletkötésekkel induljon.

75 éves a Videoton

emlektabla leleplezesA Videoton 2013. október 18-án ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját. A szűk körű eseményen Székesfehérvár polgármestere, a Videoton tulajdonosai, mai és az 1992 óta nyugalomba vonult vezetői, valamint a Holding Központ dolgozói vettek részt.
Az ünnepség a Föld egyik leghosszabb életű növényének, egy mamutfenyőnek az ültetésével kezdődött, mellyel a tulajdonosok azt a hitüket fejezték ki, hogy a Videoton még hosszú ideig fennmarad munkaadóként és a gazdasági élet jelentős szereplőjeként.
A mamutfenyő elültetése után került sor a Videoton egykori alapításának 75. évfordulója alkalmából felállított emlékmű felavatására. Az emlékmű a mai város méretét veti össze a 75 évvel ezelőtti város terjedelmével, szemléltetve azt a hatalmas fejlődést, ami ez alatt az időszak alatt lezajlott. A következő mondat szerepel rajta: „Köztudomású, hogy a városnak nincs komoly gyáripara. …ezért az új, hatalmas gyárüzem idetelepítése a város jövője szempontjából ma még előre nem is látható rendkívüli jelentőségű, nagy eseménynek tekinthető.” /Székesfehérvár Törvényhatósági Bizottságának közgyűlési határozata, 1938./
Az emlékmű avatását egy sport grund jelképes átadása követett, melyet a 75 éves Videoton ajánlott fel a város sportolni vágyó lakóinak. A mindenki számára nyitott foci- és kosárlabdapálya a Városgondnokság felügyeletébe kerül majd át. A pálya a Pozsonyi úti teniszpályák mellett található s bárki számára ingyenesen igénybe vehető lesz.
A 75. születésnapját ünneplő vállalat szintén a közelmúltban jelentette meg „A Videoton története 1938-1990” című könyvét, mely a cég első ötven éve mellett a háború utáni Magyarország iparosodási folyamatát is bemutatja. A kiadvány a nagykereskedelemben is kapható, illetve a mai és a régi Videotonosok számára jelentős kedvezménnyel vásárolható meg.
Az évforduló alkalmából a Videoton felajánlott 6,5 millió forintot, amivel a Szent Korona jelenleg a városban lévő hivatalos másolatának megvásárlására szervezett gyűjtést támogatja. Az összeg a vételár kb. 50%-át fedezi. Ezzel elérhető közelségbe került ennek a rendkívüli darabnak a városban tartása. A Videoton ezúton is kifejezi egyetértését az eddigi adományozókkal és kifejezi reményét, hogy a város más lakói, cégei is fontosnak tartják a jelkép itt tartását, adományaikkal segítve azt.

Egészségre nevelő programok a Videoton Holding ZRt.-nél

eloadas elsosegely nyujtasrolA Videoton Holding ZRt.  6.573.306 forint uniós támogatást nyert az „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok” című pályázati kiíráson a TÁMOP keretében. A programok 2012.08.02 – 2013.10.02. között valósultak meg a székesfehérvári cégnél.
A TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0343 projekt keretében a Videoton Holding ZRt. munkahelyi egészségfejlesztési programokat vezetett be, melynek célja a munkavállalók testi, lelki és szellemi egészségének megőrzése, javítása érdekében az egészséges életvitelhez szükséges tudás és készségek megszerzésének támogatása, egyéni magatartásminták és közösségi értékek elterjedésének ösztönzése, az egészségkultúra fejlesztése.
A pályázat indító eseménye a 2012 szeptemberében megrendezett Videoton Sport – és Egészségnap volt. Az egészséges életmód népszerűsítését célzó rendezvény helyszíne a sukorói evezőspálya volt, mivel a program gerincét a munkavállalók körében azóta rendkívül népszerűvé vált sárkányhajó evezés és verseny alkotta. Emellett a résztvevők többféle versenyszámban mérhették össze erejüket, többféle sportban próbálhatták ki magukat, illetve életmódtanácsot kérhettek egészségügyi szakemberektől.
A projekt megkezdésétől egészen a projekt zárásáig a rendszeres testmozgás népszerűsítéseként a dolgozók heti egy-egy alkalommal jóga, illetve gerinctorna foglalkozáson vehettek részt, melynek elsődleges célja a folyamatos ülőmunka kedvezőtlen hatásainak enyhítése volt.
Az érdeklődők interaktív előadásokon hallhattak információt elsősegélynyújtásról és stresszkezelésről. A projekt keretében megvalósított egészségügyi állapotfelmérés visszajelzést adott a részt vevőknek fizikai egészségi állapotukról, illetve tanácsokat nyújtott arra vonatkozóan, hogyan lehet azt javítani.
A munkavállalók körében nagy érdeklődésnek örvendett az Egészségklub programsorozat. A szakember által vezetett beszélgetések, interaktív előadások olyan témákat érintettek, mint a mozgásszervi megbetegedés, a cukorbetegség, az allergia kialakulása, a bőrünk szerepe, valamint az egészséges étkezés szerepe. Szintén az Egészségklub keretén belül a jelenlévők egészséges ételeket fogyaszthattak és kóstolhattak.
Az egy év alatt megvalósult egészségre nevelő programok élményszerű, tapasztalati ismereteket hordoztak, melyekkel a cég hozzájárult a munkavállalók fizikai, szellemi és szociális közérzetének javulásához.A vállalat a projekt zárása után is biztosít olyan lehetőségeket, programokat munkavállalóinak, melyek elősegítik a hosszú távú szemlélet és életmódváltást, a betegségek megelőzését, a közérzet javulását, valamint a kiegyensúlyozott egészséges életvitelt.

Business Superbrands elismerés a Videoton-nak

business superbrands oklevel atadasA székesfehérvári központú Videoton Holding ZRt. 2011. után, 2013-ban ismét elnyerte ezt a rangos elismerést, amelyet az üzleti szektor márkái közül a legkiválóbbaknak osztanak ki. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történt, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehetett.
Idén hatodik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. A 16 tagú, független szakemberekből álló zsűri az üzleti szektor (B2B) legkiválóbbjait díjazta, azaz olyan magyarországi cégeket, melyek nem elsősorban fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki. A bizottság elé kerülő jelöltek listája a Dun&Bradstreet adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3000 vállalatot tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű magyarországi cégek csakúgy, mint a kisebb vállalkozások, melyek valamennyien az üzleti élet kiválóságainak számítanak.
A 75 éves múlttal rendelkező Videoton Holding ZRt. stabil pénzügyi helyzetének és piaci pozíciójának köszönhetően az elmúlt három évben folyamatosan növekedett és 2011 után 2012-ben is eddigi legmagasabb árbevételét érte el.
A Business Superbrands elismerés, amely szakmai alapon emeli ki a Videotont a legjobbak közül, pozitív visszajelzést ad a vállalatnak, tanúsítva annak eddigi sikerességét és eredményeit.

A VT Metal Kft. két újabb Brother megmunkáló központtal növelte gépparkját

brother megmunkalokozpontA fémmegmunkálással és felületkezeléssel foglalkozó VT Metal Kft. 2013 év első felében két darab japán Brother megmunkáló központba ruházott be közel 117 millió forint értékben. A géppark növelését egy új autóipari projekt felfutása miatti kapacitásigény tette szükségessé. Az idei gépekkel nyolcra emelkedett az elmúlt hét évben vásárolt modern megmunkáló központok száma a Videoton tagvállalatánál, ami összességében 672 millió forintos beruházást jelentett.
A következő három évben további öt megmunkáló központtal tervezi bővíteniés egyúttal korszerűsíteni is gépparkját, melytől komoly árbevétel növekedést vár. A VT Metal Kft., mely az alumínium- és rézmegmunkálás terén 50 éves tradícióval rendelkezik, jellemzően közepes és nagy szériában gyárt, főként az autóiparnak, valamint az ipari alkalmazások területére.
Beszállítói tevékenysége keretében nem csak a marás és komplett mechanikai megmunkálás, valamint a mechanikai szerelés és galvanizálás terén kínál teljes körű megoldást, hanem képes komplex gyártás transzfer-projekteket is kompletten megvalósítani. Vevői között egyaránt megtalálhatóak a magyar kis és középvállalatok, a multinacionális cégek magyar leányvállalatai és a nyugat-európai cégek is. A székesfehérvári Videoton leányvállalat 320 fő alkalmazottat foglalkoztat, és éves forgalma megközelíti a 4,4 milliárd forintot.

Új lézervágó gép a VTES Kft.-nél

Fiber lezervagogepA kis, közepes és nagysorozatú lemezmegmunkálással, porfestéssel és szerelési tevékenységgel foglalkozó VTES Kft. több mint fél millió eurósberuházás keretében üzembe helyezte az ország egyik leggyorsabb és legprecízebb fiber-lézervágógépét székesfehérvári telephelyén. A gép, amely +/- 0,05 mm pontossággal és 6G-s gyorsulással (a Forma-1-es autók átlagos gyorsulásának 1,5-szerese) működik kifejezetten a vékony lemezek megmunkálására alkalmas. Az 1500x3000 mm-es táblaméretet kezelő gép automataadagolású, így folyamatosan üzemeltethető.
Ennek a technológiának köszönhetően olyan vékonylemezes megmunkálásokat tud kivitelezni a Videoton leányvállalata, amelyeket korábban jóval magasabb költséggel tudott legyártani mivel hosszabb gyártási átfutási időt igényeltek. Ezáltal ezzel a lézergéppel kiváltható számos, korábban hagyományos CNC technológiával gyártott termék elkészítése.
Jelenleg elektronikai szerelvények, házak, ajtók valamint igényesebb, sok kivágást tartalmazó elemek gyártása folyik rajta kis és közepes sorozatban. A gép segítségével a VTES Kft. az elektronikai szekrények és szekrényelemek gyártása terén jelentős üzleti potenciálhoz juthat a jövőben.
A székesfehérvári és törökszentmiklósi telephellyel is rendelkező, összesen 310 főt foglalkoztató VTES Kft. számára stratégiai fontosságú, hogy folyamatosan bővítse és korszerűsítse gépparkját. Ezért már tavaly év végén beruházott egy új CNC hajlítógépbe, valamint a jövőben szervóprésekkel is meg kívánja újítani excenter préses gépparkját. A tavalyi évben 5 milliárd forintos árbevételt elért leányvállalat tevékenysége lefedi az alkatrészgyártást, a mechanikai és elektromechanikai szerelést, valamint komplett termékek gyártását az autóipar, ipari alkalmazások, orvosi alkalmazások, telekommunikáció és elektronika piacán.